2016. szeptember 10., szombat

Őfelsége Hadihajója, Küllő (Warspite) (fikciós történelmi novella)

Őfelsége Hadihajója a Küllő (Warspite) kapitánya szeméhez igazította a nagy tengerészeti távcsövet. A távoli horizontot kémlelte. Az óceán felszíne nyugodt volt, de valahogy baljóslatúan. Érezte az ízületeiben, hogy nagy vihar közeledik. Hajója a Royal Navy büszkesége alig úszta meg a legutóbbi japán lėgitámadást. A zuhanóbombázók bombái szerencsére nem ütötték át a vén csatahajó fedélzeti páncélját, azonban a repeszek így is megöltek 12 tengerészt, akik a lėgvédelmi géppuskákat kezelték. A tengerbe temették őket fél órája. A hajó fedélzete kormos volt és bűzlött az ágyúkban használt elėgett kordittól. Mintha gyászolna ő is.

Csak az előbb öltözött át a keki egyenruhából a fehérbe. “Eszembe juthatott volna előbb is, még a temetésre. Megérdemelték volna.” De egyszerűen túl fáradt volt, a hajó már 3 napja kisebb-nagyobb megszakításokkal harcban állt. Ő pedig nem aludt azóta. Leengedte a távcsövet, aztán elnézett a hajó előtt 2 mérfölddel hajózó Campbeltown romboló felé. A mindössze 1200 tonnás kísérője maradt egyedül vele. A 3 másik romboló egyike aknára futott pár órája az egyik szoroson való áttöréskor. Testvérhajóját pedig egy torpedó találata törte ketté. Két perc alatt elsüllyedt. A csatahajó és a két kísérő romboló hiába sietett oda azonnal, mindössze három embert tudtak megmenteni. A szakácsot és két gépészt akik hihetetlen szerencsével a vízbe repültek a torpedó detonációjakor hajótestből.
- Jajj de édes!!! A lány nem tudott hova lenni a boldogságtól és az izgatottságtól.
- Ez kié?! - nézett reménykedve a férfira. Nem akarta elhinni, hogy…
- Ez tényleg az enyém?

A kis, fekete színű szőrgombolyagból egy kölyökkutya alakult ki. A lány csillogó szemmel nézte, és csak simogatta és becézgette az aranyos kis jószágot.
- Milyen fajta? Nézett gyanakodva fel. Ugye nem valami pudli?!
A kapitány csak a fejét rázta nevetve: nem, nem. Ő bizony egy bedlington terrier. Zokninak hívják.- tette hozzá. A lány tamáskodva nézte a kutyust:
- Dehát a bedlingtonok szürkék!!! Ez meg fekete!
- Nyugodj meg, mind ilyen feketén születik, de aztán kiszürkülnek szépen. Ő vigyáz majd rád, amíg én úton vagyok. Lány ő is.

Kapitány! Jelez a Campbeltown! Jelentette az ügyeletes jelzőmatróz.  
Valóban, a rombolóról fényvillanások közvetítették az üzenetet : “...délyt kérek felvenni a harcot az ellenséges kötelékkel!” Olvasta a villogás jelentését.
A kapitány dícséretesnek tartotta a kis hajó kapitányának bátorságát, de a romboló legénységének fele sebesült volt, ráadásul az összes mozdítható sérültet átvitték rá. A gyors járatú kis egységnek egyedül még volt esélye áttörni a japán erőkön.
- Parancs változatlan, irány dél-délkelet! Adja ezt le nekik! Fordult a jelzőmatrózhoz a kapitány.  
- Igen, uram!
Válaszolt a matróz, azzal máris kattogtatta a Küllő főárbócán levő nagy reflektort. Füst a szél felőli oldalon! Odapillantott, igen, a japán flotta – ahogy várták – megjelent. Válasz a Campbeltown -ról! „Értettem! Találkozunk Portsmouthban, Sok szerencsėt!” A romboló új hadilobogót húzott fel a régi szakadozott helyére, majd árbócára még egy jelzőszászló kúszott fel: “Sebességpróbát tartok!” . Williams kapitánynak van humorérzéke, mosolyodott el komoran a kapitány, aztán látta, hogy a romboló kéményein gomolyogni kezd a fekete füst, ahogy a kazánokhoz eljutott a “Teljes gőzzel előre!” parancs. Az addigi kényelmes 15 csomós cirkálósebességről a romboló orrát finoman kiemelve a vízből és fordulni kezdett. A nyomdokvize fehéren habzott mögötte ahogy hajócsavarja felkorbácsolta és gyorsította a kis hajót.
- Peter!! Mi történt, hogy már itthon vagy? Nicole a meglepetéstől megdermedve állt meg az ajtóban. Nem számított vőlegényére ilyen kora délután. Történt valami? Rosszat sejtve lépett beljebb. A kezében kis kosárkában az esti vacsorához hozott bor lapult.
- Parancsot kaptunk, Őzikém. A férfi szomorúan sóhajtott. Meg kell próbálnunk áttörni a japánokon.
- Dehát nem azt beszéltük, hogy értelmetlen parancsot nem fognak kiadni? A lány szíve összeszorult: Ugye nem ma??
- Nem, holnap délben futunk ki. Még van egy kis időnk. Nagyon kicsi. Mit szeretnél csinálni? Menjünk fel piknikelni a hegyre, ahogy már régóta terveztük?
- Peter… beszélnünk kell. Nem így akartam elmondani, és ennél rosszabb alkalom nem is lehetne rá… tördelte a kezét a lány.

A férfi szeme kitágult, próbálta elképzelni, mi lehet az, amit menyasszonya mondani akarhat. Mindig tudta, hogy a tengerészfeleség-élete nem a lánynak való. Sokat beszélgettek erről már régebben is. Bizonyára most jött el a pillanat, hogy a lány felbontsa eljegyzésüket és útjaik elváljanak…
- Fel akarod bontani az eljegyzést, ugye? Nézett a lány igézően kék szemébe a férfi.
- Ohh Peter… zokogott fel a lány, miközben odabújt a kapitányhoz, aki reflexszerűen átölelte és beleszimatolt a lány lágyan omló hajába. Mindig is szerette ezt az illatot. Egyszerre nyugatta meg és izgatta fel.
- Terhes vagyok!

A láthatáron a füst alatt már látszott a közelgő japán flotta. Két csatahajó, két csatacirkáló, két nehézcirkáló. Körülöttük 8-10 romboló és könnyűcirkáló száguldott… Lássuk mi lesz, gondolta a kapitány, aztán figyelte, ahogy a Campbeltown átlósan közeledik a japán erők felé, hogy áttörve túljusson rajtuk.
Fényfelvillanásokat látott a japán hajókon. Egy pillanatig azt hitte, hogy üzenetet küldenek, de aztán rájött, hogy ágyúlövések villanását látta. Hamarosan megjött a távoli dörgés is, a japán Fusō-osztályú csatahajók 14 hüvelykes főtüzérsége tüzet nyitott a rombolóra. A csúcssebességgel száguldó rombolótól biztonságos távolra csapódtak be a lövedékek, még csak a vízpermet se érte a hajót. Ahogy közelebb értek, a csatacirkálók kisebb űrméretű és lőtávolságú ágyúi is bekapcsolódtak, a tüzelésbe. A pergőtűz becsapódásai óriási víztölcséreket és gejzíreket kavartak, így egy pillanatra eltakarták a rombolót a szeme elől, azt hitte, hogy végük, de aztán… látta, ahogy a romboló távolsága nőni kezd a japánoktól. A japán pergőtűz ritkulni kezdett, aztán a romboló már biztonságos távolban hajózott és távolodott.
Közben a Küllő is közeledett a japánokhoz, de persze neki esélye sem volt áttörni, ő felveszi a harcot a túlerejű ellenséggel szemben.
- Tűzvezetés, mi a legközelebbi csatacirkáló távolsága? Kérdezte.
- 17500 yard, de egy Mogami-osztályú nehézcirkáló közelebb van, csak 16.000 yard Rendben, vonjuk fel a harci lobogót. Általános harci riadó, cél a dél-délkeletre levő Mogami. Páncélgránát, teljes töltet. Tüzelhetnek, ha bemérték.
A hidat betöltötte a riadóharang kongása. A fedélzetről behallatszott a fedélzetmesterek sípja. Lábak dübörgése hallatszott, ahogy a harcálláspontjukba rohanó tengerészek lerohantak a lépcsőkön. A fogasokról leakasztott rohamsisakok csörömpölése lassan megszűnt, a hajó elcsendesedett egy pillanatra, csak a kazánok morajlása hallatszott. Aztán hirtelen számos vízoszlop nőtt ki a hajó mellett… a japán flotta célpontot váltott.

- Ugye eljössz még?
A hang gazdája kecsesen kinyújtotta egyik lábát a vékony takaró alól. Peter már az ajtóban állt egyenruhában és a sapkáját akarta feltenni, mielőtt kilépett volna a nyüzsgő városi utcára. Nem akart még egy búcsújelenetet a lánnyal. Nicole alatt gyűrött volt a lepedő az előző éjszakai szeretkezés után. Miután az éjszakába nyúlóan beszélgettek, a gyakorlatilag nem létező közös jövőjüket tervezgették. Aztán a fájdalmas búcsúzásban és beszélgetésben a babáról és a névválasztásról, mi lesz a háború után, és hasonló témákban bennük felhalmozódott feszültség óhatatlanul vigasztaló szexben oldódott fel. A kapitány az üres borosüvegekre és halvány rúzsfoltos poharakra nézett a dohányzóasztalon. Erőt kell vennie magán, és nem megállni, nem visszafordulni a lányhoz. Akkor sosem jut ki ebből a kis szobából. Küllő és a flotta többi egysége hamarosan kifut. Neki is már a hajón kellene lennie.
Elmagyarázta már a lánynak, hogy miért kell kifutniuk, és felvenniük a harcot. Robertnek tett régi szívességet beváltva szerzett a lánynak egy engedélyt, amivel az utolsó repülőgépek egyikével elhagyhatja az egyre szorosabb ostromgyűrű alatt álló várost és hazarepülhet Britanniába.
A férfi nem állta meg és visszanézett. A lány csábító pózban feküdt az ágyban és reménykedve nézett rá. Hosszú, mézszőke haja fedte apró de nagyon formás kebleit. Peter erőt vett magán, és gyorsan elfordult:
- Mennem kell, Nicole! Szeretlek! Londonban találkozunk!
Még maga számára is hamisan csengett a hangja, de ennél több vigaszt már nem tudott kipréselni magából. Ezredszer is elámult azon, hogy a nők mennyire szeretik az ígéreteket - hogy lehet-e őket teljesíteni vagy sem, az nem fontos. A lány már egyetlen hangot sem szólt, a kapitány kicsit reménykedett, hogy mintha zokogni hallotta volna, de nem volt benne biztos, hogy nem csak bebeszélte magának. “Nem mondta, hogy szeret!” villant agyába, aztán megkeményítve szívét bevágódott a taxiba. A sofőr rápillantva egyenruhájára már indult is a kikötőbe. Nem ő volt az egyetlen utasa ma oda.

Révületéből a Küllő 15 hüvelykes főtüzérségének dübörgése ugrasztotta ki. Az A és a B torony ikercsövű ütegei lőni kezdték a Mogamit.
“Elkezdődött” gondolta. Szétnézett a hídon a mentőmellényt és rohamsisakot viselő tengerészeken és megszólalt: 
- Isten óvja a Királyt!
A híd egy emberként viszhangozta a szavait.
A csatahajó tüzérségi megfigyelő és tűzpontosításra szolgáló hidroplánja sajnos nem volt bevehető állapotban az előző napon elszenvedett sérülései miatt, így csak a saját távmérőikben, távcsöveikben és persze a tapasztalatukban bízhattak.
A első becsapódások máris ollóba fogták a száguldó nehézcirkálót.
Irányzék két fokkal balra, távolság -500 méter. Kiáltotta a tüzértiszt. Az ágyúk kezelői nyugtázták a parancsot és állítottak az irányzékon. 
- Újratölts! Páncélgránát, teljes töltet. Tűz!
Bummmmm!! Mi volt ez?! A Küllő 15 hüvelykes ágyúit legalább fél perc újratölteni, az nem lehetett. Akkor meglátta, a japánok eltalálták a fedélzetet, közvetlenül a híd előtt. Szerencsére a páncélt nem ütötte át a páncéltörő lövedék, csak csúnyán behorpaszotta. Így viszont nem detonált, mert úgy volt beállítva, hogy csak akkor robbanjon, ha átüt pár hüvelyknyi acélt.
Mázli, gondolta szomorkás mosollyal és tisztelettel gondolt a páncél gyártójára és a munkásokra akik jól odahegesztették.
BUUUUMMMMM! A brit csatahajó viszonozta a tüzet. A 16 hüvelykes lövedékek pár másodperc alatt megették a távolságot a célig.
- Irány 1 fokkal balra! Sebességet a maximumra!
- Aye, Aye, Sir! Hallotta ahogy a kormányállásból visszakiálltottak neki. Új irány 232 fok. Sebességünk 18 csomó és lassan gyorsulunk még. 
- Találat a Mogami tatján! Peter elégedetten felmordult. 
- A cirkáló lassul és kiválik az alakzatból, jelentette a tüzérségi megfigyelő. Úgy tűnik legalább egy kazánt kilőttünk rajta! 
- Nagyszerű, csak így tovább. Tüzér, adjon utasítást a gyorstüzelő ágyúknak, hogy ne engedjék közel a japán torpedórombolókat. Nem szeretnék idő előtt pár torpedót az oldalunkba!
Egy perccel később már hallotta és látta is, hogy a Küllő másodlagos tüzérsége, amely főleg gyorstüzelő kétfontos ágyúkból állt, hevesen tüzelve próbálja távolmaradásra bírni a hajót két irányból is támadó japán rombolókat.

- Szabad ez a hely, kisasszony? - kérdezte udvariasan Peter.
A zsúfolt, munkába járó emberekkel teli vonaton nem volt már szabad hely máshol. A lány felpillantott az olvasásból: 
- Ó igen, persze, elnézést! - mondta kissé elpirulva, ahogy a táskáját a maga melletti ülésről az ölébe vette.
- Nem gond! mosolygott vissza a férfi. - Megkérdezhetem, hogy mit olvas? próbált beszédbe elegyedni.
- Ohh, csak egy kis bugyuta történetet - nézett rá jobban a lány. Hadnagy, ugye? Nézte Peter zubbonyán a stráfokat. Bocsásson meg, nem vagyok jó a rendfokozatokban…
Peter elmosolyodott.
- Korvettkapitány, látja? Mutatta az ujja végén a vékony sávokat. A hadnagyoknak kevesebb van! Kacsintott a lányra. Engedje meg, hogy bemutatkozzam, Peter Hargreaves, a Királyi Haditengerészet korvettkapitánya. 
- Ohh. Nicole Evansdottir, a Királyi Posta másodosztályú ügyintézője. Nevette el magát a lány.
- Evansdottir? Ez valami skandináv név? Lepődött meg a kapitány.
- Izlandi, igazította meg szemébe hulló mézszőke fürtjeit a lány.
- Gyakran utazik ezen a vonaton?

Shhwuuummm!!! Három repeszromboló gránát csapódott be és robbant fel csaknem egyszerre az X torony páncélján. Szerencsére a hathüvelykes gránátok, amiket valamelyik cirkálóról lőttek ki, nem tettek komoly kárt, viszont a kiálló antennák és vezetékek között rendet vágtak.
- Kárjelentést! kérte a kapitány. Forduljunk balra kilencven fokkal, hogy az X és Y (hátsó) lövegtornyokból is tüzelhessünk rájuk!
- Kormányt 90 fokkal balra! Nyugtázták a kormányállásból
- Kapitány, két Mutsuki osztályú romboló valószínűleg torpedókat fog indítani…

A hajó az oldalát mutatta a japánok felé. Ezzel ugyan lehetővé vált, hogy a hátsó két lövegtorony is tüzeljen, amelyek a hajó felépítménye miatt eddig nem tudtak, azonban sokkal nagyobb célpontot nyújtottak ellenségük számára. Torpedók a jobb oldalon!

Zhuuuangbaaang! A hajó eleje eltűnt egy füstfelhőben, valami nagyon eltalálta őket. A japán csatahajók tüzérei nem fogták vissza magukat. Ők akarták megszerezni a dicsőséget, nem akarták, hogy a torpedórombolók arassák azt le…
- Hol a kárjelentésem?! Követelte a kapitány, miközben csengő fülét próbálta újra hallásra bírni.
- A két első torony harcképtelen, vízbetörés a jobb oldalon a kettes és a hármas rekesz között… A szivattyúk ezt már nem fogják győzni, uram!

A lány szorosan simult a karjaiba. Imádta átölelve tartani, annyira jó érzés volt. A zenekar éppen egy új quickstep-számba kezdett bele. Nicole nem állt ellen, ahogy Peter beforgatta a táncparkett közepe felé. A többi táncoló pár szinte eltűnt, csak ők voltak ketten egy kis buborékban. A külvilág megszűnt a számukra… Aztán a zene véget ért, és ők kissé elfáradva, kéz a kézben sétáltak vissza asztalukhoz. A bárban vágni lehetett volna a füstöt, annyian dohányoztak. Az asztalok magasságában szerencsére nem volt olyan sűrű, de azért kicsit zavarta őket. Éppen leültek, amikor a tiszt meglátott valakit: 
- Robert! Mi a helyzet a felhők felett? utalt barátja magasságára és foglalkozására frappánsan Peter.
A megszólított, nyurga fiatalember a Királyi Légierő századosi egyenruháját viselte. Oldalán egy fekete, kleopátra-frizurás, pirosruhás nő állt. A százados arcán egy pillanatra meglepetés látszódott, de aztán szeme felcsillant: De jó, hogy látlak, Peter! Carolt már ismered, intett a pirosruhás nő felé. Bemutatsz az ifjú hölgynek, nézett kérdőn Nicole-ra.
- Hogyne! Nicole, hadd mutassam be Robert Williams századost, a Királyi Légierő 23. szállítórepülő ezredéből. Fordult a lány felé a kapitány. Robert, ő Nicole Evansdottir, a menyasszonyom. tette hozzá sugárzó mosollyal.
- Örvendek, kisasszony és gratulálok mindkettőjüknek! Pincér, fordult az épp arra járó felszolgáló felé: A hölgyeknek valami könnyű Gin-fizzt -sandított Nicole előtti üres pohárra -  nekünk pedig két ír wiskyt, jéggel.
- Peter, nagyon nagy szívességet szeretnék tőled kérni, váltott rögtön témát azután, ahogy a pincér elloholt a rendelést teljesíteni.
- Mi lenne az? Vonta fel szemöldökét kérdőn a korvettkapitány.
- Hát öregfiú, gyújtott rá egy cigarettára a pilóta, miután körbekínálta a többieknek, nem fogod elhinni, de ...

Zhuuuangshhhh!
- Találat a tatnál! Kettes és hármas gőzturbina kiesett. Lassulunk!
A kapitány fáradtan nézett fel, folytassák a tüzelést amink van azzal. Szabad célpontválasztás, elsődleges célok a közeli rombolók!
Duuuummmmmffff. A hídon aki nem ült mindenkit levert lábáról a detonáció.
- Torpedótalálat a bal oldalon. Vízbetörés a kazánok mellett. A merülésünk nő, sebességünk tovább csökken. Jelentette a főgépész.
- Kárelhárítók a kazánokhoz. Hozzanak ki mindenkit! Parancsolta a kapitány. 
- Szanitécet a Hídra! - üvöltötte az első tiszt. A detonáció okozta vibráció a hídon álló minden tengerésznek lábát törte.
Nemhiába vannak azok a székek úgy kipárnázva. Sóhajtott fel Peter. A háttérben a sebesültek nyögése hallatszott, majd kivágódott az ajtó és berontott a hajóorvos és egy ápoló.

Zhuaaanngggg!
- Újabb találat az orrnál! Vízbetörés ott is, az A és B torony üzemképtelen! A fedélzetmester jelenti.
A hajó megállíthatatlanul kezdett orrnehézzé válni ezzel előre és jobbra dőlni.

Kripp-kripp krippp zuiiiii…. a japán rombolók közvetlen közelről újabb pergőtűzzel árasztották el az egyre tehetetlenebb óriást. A hajó körül csak úgy forrt a víz a sok becsapódó lövedéktől. Sok el is találta a hajót, tovább növelve a káoszt és a károkat… Ez már a vég. A hajó menthetetlen.
- Kapitány?! hallotta valahonnan távolból az első tisztje hangját.
- Elhagyni a hajót! Mindenki a fedélzetre! kiáltotta még… aztán minden elsötétült egy pillanatra.


- Mit gondolsz róluk? Kérdezte Nicole-t Peter, mikor egy tánc erejéig magukra maradtak. Kérdőn nézett a lányra.
- Szép pár, kezdte menyasszonya
- De? Mi nem tetszik rajtuk?
- Carol túlságosan is… hogy is mondjam… Kihívóan nőies. Vágta ki végül a lány.
- Szóval egy dög? - vigyorgott Peter. Aztán gyorsan viszakozott, ahogy látta Nicole szemében a felvillanó haragot: igen, szerintem is az. De nagyon jólelkű és szerény teremtés. Majd rájössz, ha megismered jobban. Ha bármi problémád lenne és nem tudsz senkihez sem fordulni itt Londonban, akkor csak keresd meg őt. Biztosan tud segíteni! Nagyon jó családból származik és sok mindenkit ismer.
- Nem kell más segítség, csak amit Te nyújtasz. Itt leszel velem mindörökre! Nézett vőlegénye szemébe a lány.

Elhallgatott a zene, a táncoló párok egy része visszaszivárgott az asztalokhoz. Carol és Robert is jött már vissza. A pilóta nagy huppanással vágta magát a székbe, amelyik tiltakozóan nyögött fel a hirtelen terhelés alatt.
Robert hátradőlt a és miközben kifújta a füstöt szétnézett. A bárban szinte mozdulni se lehetett már, annyian voltak.
- Szóval, ez a helyzet, öregfiú. Tudsz segíteni az öcsémen? Nagyon kínos helyzetbe manőverezte magát. Ha tudnál pár szót szólni az érdekében, az sokat segítene neki a Flottánál. Tudod, hogy minden vágya, hogy végre megkapja azt a kapitányi megbízást, de ez a helyzet… Ha le nem is szerelik, de azt biztos, hogy irodai beosztásba kerül évekig. Amilyen háborús idők jönnek, az szinte biztos, hogy örökre megakasztja a karrierjét. Jake mindig is ilyen meggondolatlan volt. Esküdözik, hogy nem tudta, hogy az a nőcske Binney admirális lánya… Mondjuk az unokatestvéred is megéri a pénzét, de ez más téma. Szóval tudsz segíteni? Úgy emlékszem, Binney a nagybátyád…
- Meglátom mit tehetek. - vigyorodott el Peter. Hugh bácsi elég határozottan leszögezte, hogy nem akar segíteni a flottánál a karrieremben. “Boldogulnod és bizonyítanod kell, segítség nélkül!” mondta. Persze, azt nem mondta, hogy másnak nem kérhetek segítséget… Pláne nem családi ügyben… Megpróbálom elsikálni a dolgot vele és Christine-nel is. Pontosan mi is történt az öcséd és Christine között?

A meleg tengervízben lebegve tért magához. Megsebesülhetett, az utolsó pár óra kiesett miközben teljesen be is sötétedett. Két matróz tartott felé úszva, miközben egy mentőcsónaknak kiabáltak: Itt a kapitány! Siessetek! A japánok úgy tűnik, hogy minden tengerészeti jogot és szokást megszegve, a tengerészeket a vízben hagyva elhajóztak. A gazemberek.

“Nekem már késő” Peter tudta, hogy így van. Lábait nem érezte, karját alig bírta mozdítani… A levegőt apró vérbuborékok kíséretében, zihálva vette. Iszonyatosan fáradt volt és semmit sem akart már, csak aludni egy jót...
Nagyot sóhajtott… Keserves mozdulatokkal kibújt a mentőmellényből, hogy az ne tartsa tovább a felszínen és a sötétlő mélységben pihenhessen meg végleg… Felderengett előtte Nicole arca és hangja: “Ugye eljössz még?!” Csak remélni tudta, hogy a lány kijutott a blokádból és valahol Londonban vár rá reménytelenül… “Jövök!” gondolta aztán szeme hirtelen látta a végtelent miközben meggyötört teste lassan megkezdte utolsó tengeri útját.

2016.szeptember 8.








A szerző megjegyzései:

A novellában névvel szereplő hajók valóságosak, történelmileg hűen ábrázoltak, a történettel ellentétben. A szereplők természetesen kitaláltak. Küllőnek neveztem át a Warspite-ot, amit talán “Csataharkály” névre lehetne szó szerint fordítani, de a küllő (green woodpecker / woodspite)  jobban passzol hozzá.
A Warspite a történettel ellentétben túlélte a 2. világháborút és Angliában bontották szét szolgálata végeztével (1945-ben vonták ki a hadrendből, 1950-57 között bontották szét) .
A Fuso a Leyte-öbölbeli csata részeseként a Surigao-szorosban süllyedt el, torpedótalálatok és ágyútűz következtében. 1200 fős legénységéből 10 jutottak vissza élve Japánba (1944. október 25-én) A Mogami ugyanebben a csatában sérült meg végzetesen, több végzetes ágyútalálat után legénysége elhagyta. 900 fős legénységéből 700-an élték túl a csatát. A Campbeltown rombolót egy német kikötőbe vezették a megszállt Franciaországban miután robbanóanyaggal megrakták és ott robbantották fel. Legénysége előtte gyorsnaszádokba szállt át és sikeresen elmenekült.

Utószó:

Nicole kijutott az ostromlott városból, azonban az átélt viszontagságok következtében elvesztette babáját. A háború után férjhez ment, de az igazi boldogságot már sosem találta meg. Legidősebb fiát Peternek nevezte el.

Ajánlott zene:

Cher: If I Could Turn Back Time
(A klipp jelenetei a USS Missouri csatahajón készültek)

Royal Navy hivatalos indulója (Heart of Oak):
Várj reám (emlékvideó a háború áldozatainak):

https://www.youtube.com/watch?v=YI-cDEGy5VM&feature=youtu.be

Ajánlott olvasmány a Warspite-ról:

A Spite is a woodpecker.  The name may come from having the ships guns put holes in the wooden hull of opponents when the name was first used in the 16th century.
No bird could be prouder to have a ship named after it than the little Spite must be of this ship.

HMS Warspite Málta kikötőjében valamikor a 1930-as években. (digitálisan színezett kép, Wikipedia)

Packer kapitány (távcsővel) irányítja a Warspite ágyútüzét Reggio parjánál, 1943-ban. (Wikipedia)

A Warspite ellenséges tűz alatt 1941-ben a Földközi-tengeren. (Wikipedia)

2015. december 28., hétfő

Túlélőtúra és katasztrófaturzmus kényszerből Budapesten


Ez a nyári nap örökre emlékezetes marad számomra: 2015.07.08

Óriási vihar tépázta meg Budaörsöt és Budapestet. A hazaút így effektíve 5 és fél órásra sikerült tömegközlekedéssel, a normális 1-1,5 órás helyett.

Lássuk, mi is történt aznap délután, időrendi sorrendben.

A vihar 16:20 körül érte el Budaörsöt.
Az eresz alól nézve a Budaörsi Lakótelep

A buszhoz sietve a pár másodperces áramszünet miatt beragadtam a liftbe. A 16:30-as buszt így kihagytam. A 16:40-est is, mert a szakadó esőben nem akartam a buszig elrohanni. Felhőszakadás, vihar, minden.

Az eső felváltva szakadt és szemerkélt
17:05-kor indultam a céges busszal a Terra Parkból (a melóhelyről).

A fél város dugóba (és autóba) ragadt
A nyári szünet sok ráérő katasztrófaturistát vonzott :)
 17:48-kor voltam a Déliben. 

 
18:14-kor voltam a Nyugatiban, ahol felszálltam a normál menetrend szerint 16:53-kor (!!) induló szegedi IC-re :)
A Nyugati téri aluljáró sem volt már száraz
18:33-kor elindultam a 72-es trolihoz,  mert a Nyugati-Kőbánya között bizonytalan ideig nem jártak a vonatok áramkimaradás miatt, de a troli nem jött. 

 18:49-kor leszálltam a 9-es buszról a Margit-híd budai hídfőjénél, ahol nem jutottam el a HÉV-hez, mert le van zárva minden. Vissza villamossal a Nyugatihoz, metróval az Arany Jánosig. Ott kiderült, hogy a 72-es troli egyáltalán nem jár. Séta a Deák-térre.
Ott 19:15 körül szálltam fel a metrópótló buszra és 20:42-kor ért Kőbánya-Kispestre. Lemértem a busz útvonalát: 9,1 km.
A tömött metrópótló buszról a Népligeti járda

A vonat – pedig már benn állt – pedig 21:20-kor indult el Kőbánya-Kispestről és 22:20-ra ért Ceglédre, úgy, hogy mindenhol megállt.

Tanulság: esőkabát és kalap vagy sapka, mindig legyen a hátizsákban nyáron. Illetve, hogy gyalog sokkal gyorsabb a közlekedés. Vagy úszva. :)

2015. december 27., vasárnap

Végeztem az Androiddal... I. rész

Tegnap elegem lett az Androidból.
Akkor csordult ki a pohár, amikor rájöttem, hogy a specifikációi alapján nagyon izmos és potens ASUS ME176CX tabletem kb. 5 percen belül minden komolyabb (3D gyorsítást igénylő) játékból kilép.

Előzmények

2013 májusban arra az elhatározásra jutottam, hogy nekem szükségem van egy kis, 7 hüvelykes képátmérővel rendelkező tabletre. Szerencsére az Aldiban éppen volt egy ilyen akció, így vettem egy Medion Lifetab E7310 tabletet.
A tablet kijelzője 1024*600-as felbontású, filmnézéshez (ekkora méretben) teljesen megfelelő, azonban olvasáshoz, böngészéshez már sokszor nagyon látszanak a pixelek. Volt még néhány probléma vele, ami a használat során jött elő.

Hátrányok és hibák

  • kiszámíthatatlan lefagyások használat közben (amiket csak újraindítással lehet orvosolni, ami 90-120 másodperc)
  • semmilyen OS frissítés nem jött ki rá a gyártótól (ami valójában a Lenovo) így még mindig Android 4.1 Jelly Bean van rajta, ahogy megvettem.
  •  a fülhallgató csatlakozó nem működik telefon-headsettel (a plusz egy pólust nem tudja kezelni!)
  • kiszámíthatatlan lelassulások menet közben
  • váratlan önlemerülés (kikapcsolt WiFi és Bluetooth rádiókkal)
  • sok helyet foglaló Google Applikációk
  • Eltört a hangerőszabályzó-kikapcsoló gomb 10 hónap használat után
  • kikapcsolhatatlan "túl nagy hangerő" figyelmeztetés minden hangerőszabályzáskor
  • nagyon kevés akkumulátoros üzemidő (2-3 óra videónézéskor, 3-6 óra böngészéskor-olvasáskor)  
  • kis fényerő, szabadtéren jóformán használhatatlan/olvashatatlan

Előnyök


  • 3 év Aldi bring in garancia (tökéletesen bevált, 1-2 héten belül javítják)
  • nagyon kecses, vékony fémház
  • szabványos microUSB csatlakozó
  • USB-host funkció
  • microSD bővíthetőség
A megbízhatatlan működéssel való másfél év küzdelem után úgy döntöttem, hogy egy hasonló méretű, jobb kijelzővel és teljesítménnyel rendelkező, márkás tablettel boldogítom magam. Ez történt tavaly karácsonytájt. A paraméterek és a személyes teszt (valamint az anyagi lehetőségeim) alapján az ASUS ME176CX mellett döntöttem. Viszontagságaim vele majd egy másik bejegyzésben...

2015. június 26., péntek

20 éve történt: L-39 baleset Törtelnél

Majdnem pontosan 20 éve,  a hivatalos tájékoztatás szerint "1995. július 25-én, Abony közelében zuhant le L-39-es (Albatros) gép, a pilóták sikeresen katapultáltak."

A balesetnek személyesen voltam szemtanúja, Törtelen. Nem Abonyban, ami - akkor még nagyközség volt - ugyan a szomszédos település, de közúton 7,5 km a lezuhanás helyétől.


A fenti térképvázlat mutatja, hogy hova zuhant le a gép, és hogy Abony széle milyen messze van oda.



Ezen a térképen látszik, hogy a lezuhanás helye (két X -el jelölve), 20 év távlatából nem emlékszem pontosan hova esett, de az Abonyi út jobb oldalára, a Törtel helységnév táblától nem messze.
A "H"-betű tövében egy hidroglóbusz (szép hosszú árnyéka van) ahhoz viszonyítva, egy kicsivel a csatornán túl gyakorlatozott percek óta az L-39-es.


Ezen a térképen bejelöltem a lezuhanás körülbelüli helyét, és hogy honnan láttam a balesetet. Légvonalban 800-1000 méterre álltam a lezuhanás pontjától.

Az esemény leírása:

A törteli Kossuth Lajus utcán álltam és pár perce Törtel község felett gyakorlatozó L-39-est figyeltem. A gép víszintes és függőleges műrepülő figurákat hajtott végre, gyakorlatilag folyamatosan, egy-egy figura után 15-30 másodperces vízszintes repülési szakaszokkal. Relatíve kis magasságban, 50-300 méter között repülhetett. Egy vízszintes figura után a Kobra manőverhez hasonló figurába kezdett a gép, Abony irányába (kb. északkeleti irányba távolodva Törteltől).
A manővert nagyon alacsony magasságból kezdték meg, de befejezni nem tudták. A gép hajtóművéből vagy annak közeléből izzó tárgyak váltak le, és kezdtek hullani a föld felé, a gép ekkor még meredek emelkedésben volt, legalább 45 fokos, vagy nagyobb szögben az ég felé mutató orral, továbbra is Abony felé haladva.
Az izzó tárgyak lassan hullottak lefelé, és füstcsíkot húztak. Első gondolatom az volt, hogy infracsapdákat kezd el szórni a gép, mert ahhoz nagyon hasonló volt a látvány.
De aztán gyorsan elvetettem ezt az ötletet, mert az Albatroson alapból nincs infracsapda szóró, és egy gyakorlórepülés közben miért is szórnának infracsapdákat az alattuk lábon álló (embernél magasabb) kukoricatáblára?
A gép lendülete közben megtört, sebességét elveszítette és a hulló falevélhez hasonlóan jobb legyezőfordulóval, magasságát veszítve közel vízszintes repülésbe ment át a 2. térképvázlaton látható nyíl útvonalán repülve.
A két pilóta 1 másodperc múlva gyorsan követve egymást katapultált. Az ernyők rendben nyíltak, és pár másodperc múlva már a kukoricásban találták magukat.
A gép hamarosan szintén földet ért a már fentebb bemutatott ponton. A csattanás és robbanás után nagy fekete füstfelhő gomolygott az égre. Ekkor azonnal bepattantam az autómba és a helyszínre siettem. A gép roncsai körül égett az előző nap levágott gabonatarló. A roncs alig elkerülve a lakóházakat és egy csűrt egészen egy kupacban volt.

Megálltam 100 méterre tőle, az árok túloldalán, félig-meddig védve magam az autóval, mert féltem, hogy esetleg valami még felrobbanhat benne.
Ez a lehetőség láthatóan nem zavarta a helybéli lakosság fémgyűjtésben jártas tagjait és a lángoló-füstölő gép szárnyán és hátán állva és ugrálva próbálták letörni a szárnyat, hogy azt eladják. Alumínium...

Cipőm orrán ekkor koppant valami, és egy pár centis, még forró alumínium darabka hullott rá. Felvettem és eltettem emlékbe. Valahol még meg is van.
A két pilóta ekkor, néhány helybéli segítségével botorkált elő a kukoricásból, hónuk alatt a félig-meddig összehajtogatott ejtőernyővel. Láthatóan nem volt komolyabb bajuk.

Én ekkor már a szolnoki kutató-mentő helikoptert vártam, amely pár perc múlva meg is jelent, gyorsan közeledve. A helikopter megtett egy kört, pilótája felderítette a terepet, és konstatálta, hogy itt bizony emberek közé kell leszállnia. A roncs közelében függeszkedésbe vitte a gépet, óriási mennyiségű szalmatöreket felkavarva sokméteres magasságba a tarlóról. Az embereket még ez sem nagyon riasztotta el, de aztán a Mi-8 vagy 17, már nem emlékszem sajnos, ajtajából katonák ugráltak ki és gyorsan védőgyűrűt formáltak a roncs és a helikopter leszállóhelye körül, elzavarva onnan az embereket.
Hamarosan a fedélzetére vette a pilótákat, majd néhány katonát biztosítani a roncsot hátrahagyva, felszállt és elhúzott Kecskemét felé az ottani kórházba.

Egy ilyen L39ZO zuhant le 1995-ben.

Hát, így történt az "abonyi" repülőbaleset. Törtelen. A korabeli híradás szerint az eset Abony külterületén történt és lakatlan területre zuhant a gép. Az előbbi konkrétan nem igaz, a másik pedig technikailag igaz ugyan, de nem sokon múlott, hogy nem lakóházakra esett az Albatros.

Hivatalos vizsgálat eredménye:

1995. július 25-én a 139-es oldalszámú „Alba” Molnár Gyula és Németh János őrnagyokkal a fedélzetén Abony közelében műrepült, ami közben leállt a gép AI-25TL típusú hajtóműve. Szerencsére volt lehetőség a gép vészelhagyására, a két pilóta sikeresen katapultált. A vizsgálat kiderítette, hogy nagy túlterhelésnél a hajtómű tengelye kismértékben deformálódott, aminek következtében a turbina forgólapátjai hozzáértek a turbinaház falához. Mivel hasonló probléma máshol is előfordult, ezért a gyártó közreműködésével lecserélték a gépállomány hajtóműveit olyan változatúra, amelynél ezzel már nem kellett a jövőben számolni.