Már az odaút is kalandos volt: a Hilux-szal többször közlekedtünk kilinccsel előre. Folyamatosan azon izgultunk, hogy nehogy belecsússzunk vagy az árokba, vagy a traktorok által kitaposott, derékig érő keréknyomba. Mert akkor ottragadunk. Igaz, előttünk-mögöttünk volt 1-1 traktor, de akkor is kellemetlen a sárba ragadni.
A kombájn csak óvatosan tapogatja az utat a táblán, nehogy elsüllyedjen. Már így is volt, hogy traktornak kellett kivontatnia. Láttam másik táblán a földbe belesüllyedt aratógépet: a vágóasztal tartotta, hogy ne süllyedjen tovább. Tisztára, mint a Titanic.
A következő probléma a betakarított termés elszállítása a kombájntól a magtárig. A dupla(széles) hátsókerekes 170 lóerős traktorra sem merték rárakni az igazán nehéz pótkocsit (háromtengelyeset), csak a normál, kéttengelyest. Még így is leér a traktor és a pótkocsi alja.
Következő menetben üzemanyagot kell kijuttatni a gépekhez, de a Hilux is csak félig tud odajutni, onnan majd kannákba kell átfejteni a tartályból, és a traktor pótkocsijával bejuttatni.
A kombájn és a nagy traktor a táblán éjszakáztak. Őrzik őket. Persze, aki kiszáll a járműből, azt felzabálják a szúnyogok...
